Mol



Napi: [2022-06-23 11:48:14]

Lefelé öt hullám 3200-ról, míg felfelé három korrekciós hullám. (Nem jelöltem, mert a lényeg úgysem ebben van.) Egyelőre az 50 napos átlag felett van.

Marad az extraprofit az Ural-Brent különbségből, amelyre bejelentkezett a magyar kormány. Ennek a profitnak a negyedét vonja el a magyar kormány, azaz bőven marad még, azaz durván nyereséges marad a Mol. Ez akkor is igaz, ha az állam az ársapkából adódó veszteséget nem kompenzálja semmivel. Sőt, a szlovák állam is bejelentkezhet még egy kis különadóval. De ezzel együtt is marad a durva nyereség.

DE:

A fő kockázatot az jelenti, hogy a külföldi nagybefektetők a magyar vállalatokat egy sorba helyezik az Alibaba, Baidu, Gazprom és társaik megítélésével, és árazásával. Magyarul súlyos árazási diszkontot alkalmazhatnak a nyugati befektetők a magyar kormány különutas politikája miatt az összes magyarországi vállalattal szemben. Ekkor hiába nő a Mol nyeresége, egyszerűen mindenki el fogja kerülni a vállalatot (nem kell a véres orosz olajból származó profit). Ne becsüljük le ennek a hatását, az ESG kapcsán láttunk már ilyet!

Ehhez járul még, ha a Barátság olajvezetéken, illetve a Testvériség gázvezetéken a molekula áramlása megszűnik (elzárják, felrobbantják, találat éri, stb.)

Ehhez jön a tranzakciós adó a tőzsdei vételekre. Akinek van, tartja legjobb esetben, de ki fogja megvenni? Ki fog száradni a piaca, az illikviditás pedig önmagában súlyos diszkontáló tényező.

- - -

Jön a tranzakciós adó: a vételt megadóztatják, az eladás adómentes. :) A kérdés, hogy ki fogja venni ezek után?

A külföldi befektetők a tranzakciós adó miatt messzire el fogják kerülni a magyar tőzsdét. A magyar tőzsde árazása az orosz piachoz lesz hasonló, ezt már korábban is mondtam.

Likviditási diszkont – ezzel a fogalommal nagyon sokat fogunk találkozni az elkövetkezendő hónapokban. Ha (külföldi alapkezelőként) azt látom, hogy vevő híján csak jóval a valós értéke alatt tudom a részvénycsomagomat eladni, mert nincs kinek, akkor a vételi döntésem során is ezt bele kell kalkuláljam.